képek...mint borzolt haj fejemen,
zord, kusza vége láthatatlannak tűnő semmiség.
van eleje, van vége, van, de nem találom...
nem találom de tudom, Te vagy a kezdet s a vége,
aminek tán nincs is vége, csak elvágták.
sírva futottak a képek, zokogtak,
zokogtak mert homályos minden,
nem volt eleje s nem volt vége...
nem találom őket, elbújtak messzi..
majd kinyitom szemem, álmaim játszanak csak,
nincs eleje, se vége, nincs kép, üres van és teli..


mindig volt, s így látva mindig is lesz.
oly háborgatott, lyukacsos és kifacsart,
sok száz lábnyom, lábnyoma a lánynak, a csóknak,
a szerelemnek, a barátnak, a családnak..
fájón furdal, kétségbe ejt, eltakar,
de nem rejtőztet, bújtat, de láthatóvá tesz.
egy kérdés, egy szív és millió érzés,
millió gondolat.
gomolyogva száll alá szívem peremének a köd,
ül, s egyre csak nehezül.