otromba téglafalakon át,akarom már hogy csak láss,láss belém, belém mélyre,a szívem legközepébe,tépd ki ragadd el,nekem már úgy sem kell,vedd el ne érezzem hát,minek ha úgyis csak fáj,fáj, mit tegyen szegény,helyére ültess halvány reményt.
Ember vagy. Király is talán. Csüngsz bálványod minden szaván. Elveszed azt is, mi nem kell. Lopj, ember. Ember vagy. EMBER.
Pusztítod a helyet, hol élsz, S más kezétől magad is félsz... S van ki öl, mert ölni kedvel. Ölj, ember. Ember vagy. EMBER.
Egy célod van: a kényelem. Becsapsz mást, hogy neked legyen. Család. Barát. Hazudj. Vedd el. Csalj, ember. Ember vagy. EMBER.
Bántod, azt ki szeret téged, Mert a jót már meg sem érted. Nézd hát műved nyitott szemmel! Tanulj. Javulj. Ne légy EMBER.
Ha nehéz az élet, és fájnak az emberek,bánat és düh, együtt hempereg,mocskok és férgek, semmik a létnek,vedd úgy hogy én már köztük nem élek!Nem kell a szó, ami rajtuk lóg,inkább csak kötél, vagy pár gumipók,kössük fel mindet, gyalázatos fára,nem kell az ember, erre a világra.Mennyi sok mocsok, mindegyik üvölt,pedig a fejükön még a hajuk se nőtt,okoskodó barmok, semmi értelme, verné a sors őket egy gödörbe Mennyire nehéz, kiomlik a vér,s te harcolhattál...Miért? semmiért!Vakok és süketek, hangtalan tettek,semmiért se állok be buta embernek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése