Elszenderül a remény, mély megnyugvás,
elásva a csatabárd, vihar utáni csend.
Lépkedve elvek, vágyak s világok romjain,
leszámolok lelkemnek minden mozdulattal.
Nevetés csendül fel fejemben,
édes, csábító, mégis gúnyos s rajtam kacag.
Nevetek vele, kikacagom magam, a sorsot,
könnybe lábad szemem, arcomra mosoly fagy.
Igen! Tudom már... ez nem az a világ,
ez nem lehet az, mert az nem ilyen, nem rossz,
nem fáj, nem éget, mint a pokol tüze..
Ez nem lehet az a világ..