Párbeszéd Magammal.. (különös bejegyzés)

Mit vársz az új tanévtől?!
Változást..
Változik vagy változtatsz?
Megváltoztatom.
És mit is pontosan?
Magam, az életem.

ez egy tőlem szokatlan bejegyzés, de most úgy érzem, hogy szükségem van rá.
mostantól elég sok dolgot megfogok változtatni az életemben az iskola kezdetétől fogva.
nem is azért mert iskola, csak így tudom egy konkrét eseményhez kapcsolni.
azt hiszem lenyelem szívem kulcsát. tán semlegesnek, közömbösnek, semmilyennek tűnök majd.
épp ez a lényege. levetkőzöm magamról azt, hogy könnyen megérintenek az emberek, mert ez magában hordozza a csalódást. túlságosan lelkizős ember voltam, habár ezt kevesen tudták.
de bennem mindig dúlt egy háború, ami porrá zúzta a lelkem s szívem.
ennek szeretnék véget vetni ezzel a talán horribilisnek tűnő változással.
ha valakit megsértettem az elmúlt időben, tőle/tőlük elnézést kérek, biztosan állíthatom, hogy nem szándékos volt.

Gomolygó viharfelhők,mint szívem,száz felé szalad,
remegő napsugár töri a ködöt, hogy almába harapj.
Szellővel lebben hajad,a madárfütty hangja ajkadra ragadt,
lám ha vesződnél ostoba játékkal,lennék én,lennék az alany.

Lágy,tengernyi tenger,habzó,fejemben,lelkemben,szívemmel,
édes méreg kezedről,szádról isteni méz, de tán hitetlen.
Kérdésem elszáll, nincsen felelet, szófoszlány-maradvány,
szótlan szavaim vágytól vezérelt, van még akadály.

Ma izzadtan ébredtem egy kihűlt szobában,
Majd sétáltam a városban - ezt szerettem korábban.
Lassú szélben hozott esővel ért véget a nyár.
Lett egy elégett szaténszál, mikor a szívembe hamuztál.

Már rettegek az éjszakától, félek a metrón,
Az ősz kifesti arcom, hogy sztár legyek ezen a show-n.
Hol álmainkban elmerülünk, s míg tart a téli vágy-blokád,
Forog a körhinta velünk.

Egy nyár vagy bennem a tengerparton, egy félénk tábori csók.
Varjak szállnak a domboldalra, nyomodba érnek a hajtók.
Lágy ívű berlinerből varrj egy vitorlát!
Tapsolnak páran, hajózz be bátran minden csatornát!

Bár mélabús a hajnal, hálód tele hallal.
A jéghegy olvad a naptól, szíved Eldorádón parkol.
Arcodon könnyed mosoly, te csak magadban hiszel.
Ma véget ér valami, de semmi nem kezdődik el.

nem tudom..?!

még nem gondoltam rá,
de járt a fejemben.
nem öleltem még,
de éreztem már.
idegen, ki ismer tán,
vagy barát, aki kapkod.
máshogy látni képesség,
nem vagy hős..

hab s cseresznye

Rég szállt Angyal a földre, mosolyogtató,
mert ha jött is, érkezését mindig jósolták.
most mégsem, jó vagy rossz nem tudom.
Élvezem, egy gyufaszálat rágcsálok.
Várok. Várok rá, hisz már itt van,
valahol bolyong, nem talál.
Kávém szürcsölöm s ébren tart a vágy,
Várok rá, hisz az én Angyalom.

Amorf Ördögök

Remegve várok, egy utcasarkon állok,
hiába keresem, nem látom őt,
őt, csak őt, csak őt keresem én,
mikor jön már végre énfelém!

A városban élek, egyedül vagyok,
járom az utcákat, rá gondolok,
ő, csak ő, csak rá gondolok én,
hogy szólítom majd a nevén!

Egy kocsmában vagyok, a pupilláim nagyok,
meresztem a szemem, nem látom őt,
őt, csak őt, csak őt kívánom én,
hogy, fogom majd átölelni én!

Szombat van este, a parton bolyongok,
lámpák, fényében utána kutatok,
őt, csak őt, csak őt imádom én,
mikor lesz már végre az enyém!

A hídon merengek, alattam a folyó,
egy férfi lép mellém, de nem hozzám való!
Fúj a szél, hajamra hull a hó,
szerelemben élni volna jó!

Vérzik a szív,
Pedig szentül hisz,
Hullik a könny,
Nem olcsó trükk,
Rohad a test,
Sötétbe rejt,
Izzik az érzelem,
Az álmot is képzelem,
Mindent csak hisz,

Vérzik a szív…

József Attila: Nagyon Fáj (részlet)

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de még is ellökött magától.

Nincsen helyem,
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

Elszenderül a remény, mély megnyugvás,
elásva a csatabárd, vihar utáni csend.
Lépkedve elvek, vágyak s világok romjain,
leszámolok lelkemnek minden mozdulattal.
Nevetés csendül fel fejemben,
édes, csábító, mégis gúnyos s rajtam kacag.
Nevetek vele, kikacagom magam, a sorsot,
könnybe lábad szemem, arcomra mosoly fagy.
Igen! Tudom már... ez nem az a világ,
ez nem lehet az, mert az nem ilyen, nem rossz,
nem fáj, nem éget, mint a pokol tüze..
Ez nem lehet az a világ..

Talán

Minden más lett mióta nem vagy,
lassan már az élet is elhagy,
Elmosódott arcom már csak homály,
sötét elmém fényért kiált.

Minden más lett mióta elmentél,
talán még mást is tehetnél,
lepkévé válsz had kergessem,
halálommal megkereslek.

És őrjöng a vágy szívemben,
talán túl korán elvettem.
Elloptam időt s érzelmet,
undorító állat, kellettem.

Túl sok fűszál van réten,
engedj el, engedj kérlek!
Láncra vert lelkem ordít,
ne szólj szám, mégis lódít.

......szeretnék eltűnni.......

?!

Rohadó vágyakkal tüzdelt szív,
felemeszétő űrt betöltő űr.
Lepkék, virágok, képzelgés-játék,
szánalmas libidó?
Nem tudom...

CrewFromSquat - The first lyrics

Mámoros ébredés a tegnapból,
holnap majd mindent megkapok,
széttépett álarcok,
ezek a rohadt másnapok.
Gúvadt szemek, tág pupillák,
elfecsérelt idők, ez más világ.

Átölel, mint a szél,
elcsúszott élet, mégis szép.
Ártatlan virág, szeretlek,
gyűlöllek, de szeretlek.
Vad vizen hánykódó csónak,
milyen íze lehet a csóknak?

Ref.:
Hangok a szélben, zúgnak a fülembe,
ráérek még megtenni helyetted,
töltve a fegyver, a füst is száll,
menekülni ne próbálj már!

Vár rám a most, megint egy harc,
elbukni könnyebb, de nem várhastz.
Fény Vagy, a sötétség,
elragadt az öröklét.
széttört szíveken sétál a bohóc,
kacagva hatja: mennyi sok bolond.

Ref.:(2x)
Hangok a szélben, zúgnak a fülembe,
ráérek még megtenni helyetted,
töltve a fegyver, a füst is száll,
menekülni ne próbálj már!

semmi sem jó

3cipő:
az első lyukas,
a harmadik nagy,
a másodikat unom.

suttogások..

Falhoz szegezett nyila egy páncélos ifjúnak,

termete sudár, legerősebb mind közül.

Meglőtt s gyógyírt magánál tartja, ővolt az.

A szerelem.

Mámor táncát járja velem a legszebbik csillag,

ragyogása vakít.

Nem beszél, csak hallgat, hallgatja az ostobákat,

fátylat vet a világra, s hordja súlyát vállain. Táncolunk.

Nem beszél, csak hallgat. Nem beszélek, figyelek.

S szórabírja kínos hallgatás: Csak játszom veled!

Nap korona, felhő szoknya, törékeny mégis megingathatatlan.

Áll egy helyben, moslyog rajtam,

ködben fürdik bársony bőre, harmattal mosdik hajnalra.

Üde s friss, mint egy szál virág, láss csodát... ez csak egy virág.

Egy kislány betoppan az ajtón.

Könny gördül le arcán, anyját hívogatja.

Nincs felelet, s csak zokog.

Azt kérdezi: hol vagy?! miért hagytál itt?!

Leül a szoba közepére, patak könnye a szönyeget mossa.

Miért nem szeretsz?! kérdezte a kislány kétségbe esetten.

Ő az újjá született reménytelenség volt.

Letérve a kitaposott útról,

az feledés félhomályába tart.

Megállna, de nem hagyja egy arc.

Ropog a fegyver, s zúg az ágyú,

győznie kell, de nem hagyja egy arc.

Magánytenger folytogatja,

édes a mámor, az emlék,

keserű a feledés, feledne,

de nem hagyja egy arc...

Tudathasadás.

életképek

Szépen, halkan illan a szellő,
illatok, számok, fák, madarak..
Kiáltás az éjben...nem szabad!
Nehéz fej és rökönyödött test,
egy pohár bor, tinita s papír.
Hullák a szívárvány tövében,
reszkető félelem.
Új élet fakad, vörösen izzik a nap..

Érzelemtúladagolás

Ó, ha akkor tudtam volna...

Édenkertbe léptet, de a bűn almáját eszi,

Évának hív, de ő a kígyó.

S bár felhők fölé emelte magát,

a pokol bugyraiból is kitaszítaná a gonosz.

Adonisz, ki megtéveszt, s óvra int a szél,

bárcsak nevetnél, bárcsak nevetnél....

sétál a hold a háztetőn, zsínóron húzza maga után a szívem........

tán érti...

Kavics esik a tóba, ami hullámokat kelt és a partot ostromolják,
ott az a part, az az én szívem s több száz hullám döngeti.
Dézsából, ha öntenék, úgy hull a könny, lelkem könnyezik, mert
itt hanyatlott az értelem, az elv a józan ész.

összevisszaélet

Tán ha olyan lennék, mint mások....talán..talán ha úgy tennék mint "ők"....
névtelenül beállni a sorba? szótlanul bele törődni a sorsba?!
Hittem a csodákban, hittem, hogy egyszer szép lesz...
Naivitás, hiszékenység?.... nem, csak mertem hinni.
2. esély? Embereknek? Érzelem rabló dögkeselyűknek?
Némelyek, ha máglyán égetnék őket sem nyernék el méltó büntetésük.
S mily okosak, értelmetlen hazugságok a látszat kedvéért,
mértéktelen pénzszórás a semmiért.
Velejéig rohadt világ!
Elrepülni, felemelkedni ebből a világból...